Adatkezelési tájékoztató

Jelen adatkezelési tájékoztató Lévai Richárd és a Liftup Kft, mint közös adatkezelők (továbbiakban: Közös Adatkezelők) személyes adatokkal kapcsolatba hozható adatkezelését szabályozza. A tájékoztató módosításai a liftup.hu címen történő közzététellel lépnek hatályba. Fenntartjuk a jogát, hogy a jelen Tájékoztatót egyoldalú döntéssel bármikor módosíthatjuk. Így mint Adatkezelők a jelen tájékoztató módosítása esetén rendszerüzenet küldése útján vagyunk jogosultak (de nem kötelesek) az érintetteket a módosításról tájékoztatni. Amennyiben érintett vagy, a jelen tájékoztatóban és a mindenkor hatályos jogszabályokban írt módon jogosult vagy az adatkezeléssel kapcsolatos jogaidat gyakorolni.

Tiszteletben tartjuk weboldal látogatóink/szolgáltatásaink iránt érdeklődők magánéletének védelmét, ezért kizárólag olyan információkat gyűjtünk és kezelünk, amelyek jelen tájékoztatóban meghatározott célok szempontjából elengedhetetlenek. Az oldalunk használata és szolgáltatásaink igénybevétele teljesen önkéntes, így az ehhez esetlegesen szükséges személyes adatok kezelése is önkéntesen kerülnek hozzánk, melyeket a céltól függően hozzájárulás, szerződés teljesítése, jogszabályi kötelezettség teljesítése, vagy jogos érdek jogalapokon kezelünk. Jelen tájékoztató célja, hogy minden adatkezelési tevékenységünket átlásd és minden egyes adatkezelésünk célja és azok eszközei, jogalapja, valamint nem utolsó sorban az ezzel kapcsolatban biztosított jogaid világosan érthetőek legyenek számodra.

Irányadó jogszabályok

A Tájékoztató rendelkezéseinek kialakításakor különös tekintettel vettük figyelembe az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletét („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”), az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”), a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”), a 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről („Eker. tv.”), továbbá a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény („Grtv.”) rendelkezéseit. A tájékoztató összeállításakor figyelemmel voltunk továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az előzetes tájékoztatás adatvédelmi követelményeiről szóló ajánlására is.

Kik vagyunk?

Lévai Richárd, mint magánszemély és a Liftup Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Képviseli: Lévai Richárd ügyvezető, Székhely: 1113 Budapest Ulászló u. 62, cégjegyzékszám: 01-09-329069, adószám: 26503572-2-43), mint Közös Adatkezelők, elérhetők a következőkben említett adatvédelmi jogokkal kapcsolatban az alábbi módokon:

Jelen adatkezelési tájékoztatóban leírtak kiterjednek hírlevelezéshez, edm-küldéshez,
termék vagy szolgáltatás megvásárlásához (online vagy offline) és az alábbi weboldalainkhoz kapcsolódó adatkezelésekre:

Mivel foglalkozunk?

Online marketinget oktatunk: online és tantermi képzés keretében, kézikönyvekkel és konzultációval, stratégiai tanácsadással segítjük ügyfeleinket abban, hogy a cégük még eredményesebb lehessen. A liftup.hu weboldalunkon részletes tájékoztatót találsz rólunk.

Mit gyűjtünk és miért?

1.Hírlevélre feliratkozás

Rendszeresen (hetente 1 vagy 2 db) küldünk hírlevelet azoknak, akik érdeklődnek az online marketing napról-napra változó trendjei és lehetőségei iránt. Hírleveleinkben aktualitásokról adunk számot, eljuttatjuk hozzád éppen aktuális híreinket azzal kapcsolatban, hogy milyen lehetőségeid vannak továbbképezni magad. Így hírt adunk elsősorban saját szakmai anyagainkról, kiadványainkról, online és tantermi (offline) képzéseinkről, oktatási lehetőségeinkről, konzultációnkról, esetlegesen szerződött partnereink hasonló témájú újdonságairól, híreiről. Hírlevélre feliratkozáskor gyűjtjük a nevedet és az e-mail címedet, a feliratkozás időpontját, valamint az IP-címedet. Az adatgyűjtés jogalapja a hozzájárulásod. Az adatok megadása teljesen önkéntes, amennyiben nem járulsz hozzá, nem tudjuk hírlevelünket eljuttatni hozzád, hogy naprakész információkat küldjünk például olyan internetes ötletekről, amellyel napról napra növelheted online bevételedet. Felhívjuk figyelmedet, hogy a korábban RG Stúdió Kft. által kezelt kozossegikalandozasok.hu oldal 2019. április 27-i dátummal, Liftup Kft. jogutódlása révén Közös Adatkezelőkhöz került. Jogelőd adatkezelő a kapcsolódó hírlevéllisták kapcsán az egyszeri adatátadással kapcsolatban az érdekmérlegelési tesztet elvégezte, ennek eredményét web-oldalán közzétette. A listák 2019. június 19-én átadásra kerültek. Ha Közösségi Kalandozások blog hírlevelére feliratkoztál ezt követően is, mint eddig is, Lévai Richárd szakmai anyagairól, kiadványairól, online és tantermi (offline) képzéseiről, esetlegesen szerződött partnereink hasonló témájú újdonságairól, híreiről fogod kapni, Liftup Kft-től. Vajon ez azt jelenti, hogy ha megadtam a nevemet és e-mail címemet, akkor Közös Adatkezelők korlátlan ideig megőrzik személyes adataimat? Természetesen nem, amennyiben kéred, a személyes adataidat töröljük. A hírlevelünkről bármikor leiratkozhatsz egy gombnyomással bármelyik levelünkben, a levél alján szereplő linken, az adataidat töröljük és nem küldünk neked további hírlevelet. Adataidat mindaddig kezeljük, még a hírlevélről le nem iratkozol. Személyes adataid törlését kérheted továbbá postai úton a 1113 Budapest, Ulászló utca 62. 3/10. címen, valamint e-mailben az [email protected] címen is.

2. Kapcsolat oldal

A kapcsolat oldalon kérdéseket tehetsz fel nekünk a szolgáltatásainkról és ajánlatot kérhetsz tőlünk. Kérünk, ne közölj velünk olyan személyes adatot, amely az ajánlatadási fázisban nem szükséges. Amennyiben erre mégis szükség lenne, adataidat bizalmasan kezeljük. Mivel szolgáltatásaink értékesítésében vagyunk érdekeltek, adataid megadását úgy értelmezzük, hogy azokat egy esetleges jövőbeli szerződéskötés előkészítése érdekében osztod meg velünk. Az adatok megadása önkéntes, amennyiben nem kapunk elég információt a válaszadásra, előfordulhat, hogy nem tudjuk teljesíteni a kérésedet, vagy nem tudunk ajánlatot adni. Bízunk benne, hogy válaszunkkal megelégedésedre szolgálunk és hamarosan szerződött ügyfeleink/vevőink között köszönthetünk. Adataidat a polgári jogi igény érvényesíthetőségének elévülési idejéig őrizzük meg, ez a hatályos jogszabályok alapján 5 év.

3. Könyv megrendelése / Tréning megrendelése / Online tréning megrendelése

Könyv/Tréning/Online tréning megrendelésekor kért adataidat a szerződéskötés és megrendelés teljesítése céljából kezeljük. Az adatkezelés jogalapja szerződés teljesítése. Adataidat a polgári jogi igény érvényesíthetőségének elévülési idejéig őrizzük meg, ez a hatályos jogszabályok alapján 5 év, kivéve számlázási bizonylatokon szereplő személyes adataidat, ezeket a kötelező jogszabályi előírásokat betartva lezárt üzleti év + 8 évig őrizzük. Felhívjuk figyelmedet, hogy nevedet és e-mail címedet a szerződés teljesítését követően -ide értve azt az esetet is, ha korábban RG Stúdió Kft. (jogelőd adatkezelő) szervezésében részt vettél Lévai Richárd által személyesen tartott előadásán, tréningjén, vagy megvásároltad online tréningjét vagy könyvét-, kizárólag saját célra felhasználjuk edm-küldéséhez, annak érdekében, hogy következő kiadványainkról, tréningjeinkről, oktatási anyagainkról értesülhess. Az így kezelt adataid: név, e-mail cím Ebben az esetben az adatkezelés jogos érdekből történik, mivel a GDPR szerint személyes adatok közvetlen üzletszerzési célú kezelése szintén jogos érdeken alapulónak tekinthető, ilyen jogos érdekről lehet szó például olyankor, amikor releváns és megfelelő kapcsolat áll fenn az érintett és az adatkezelő között. Közös adatkezelők az érdekmérlegelési tesztet elvégezték, releváns, jogszabályon alapuló kapcsolat Lévai Richárd mint szerző és előadó az érintettek, mint korábbi vásárlók között fennáll. Lévai Richárd jogos üzleti érdeke, hogy azon olvasóit, vásárlóit, akik már konkrét vásárlással igazolhatóan kifejezték munkája iránt érdeklődésüket, újra elérje, új ajánlataival és kiadványaival megkeresse. Azzal a feltételezéssel is élve, hogy ez érintettek érdeke is, mivel korábbi vásárlásukkal már kifejezték egyértelműen, hogy Lévai Richárd témáiban fejlődni szeretnének és naprakész információra van szükségük. Az érdekmérlegelés eredményeként megállapításra került, hogy érintettek érdeke nem sérül aránytalanul, az így kapott e-mailek nem esnek egy súly alá a kéretlen levelekkel és maximálisan biztosított a tiltakozás joga. Tiltakozásodat az adatkezelés ellen postai úton a 1113 Budapest, Ulászló utca 62. 3/10. címen vagy e-mailben az [email protected] címen juttathatod el hozzánk, valamint az előírtaknak megfelelően a levelezési listáról le is lehet iratkozni bármikor bármelyik hírlevél, edm alján az erre a célra fejlesztett linkre kattintva. Tiltakozás és leiratkozás esetén is a személyes adataidat haladéktalanul töröljük.

4. Ügyfélkapcsolatok és egyéb adatkezelések

Amennyiben szolgáltatásaink igénybevétele során kérdés merülne fel, esetleg problémád lenne, a honlapon megadott módokon (telefon, e-mail, közösségi oldalak stb.) kapcsolatba léphetsz velünk. A beérkezett e-maileket, üzeneteket, telefonon megadott adataidat a neveddel és e-mail címeddel, valamint más, önként megadott személyes adatoddal együtt, az adatközléstől számított legfeljebb két év elteltével töröljük. Szolgáltatásunk során előfordulhat, hogy jelen tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelések fordulnak elő. Ilyen esetben az adat felvételekor tájékoztatást adunk írásban -kivételes esetben szóban- arról, hogy az éppen aktuális adatfelvétel során miként, milyen célból, milyen alapon fogjuk adataidat kezelni, meddig őrizzük meg és milyen jogaid vannak az adatkezeléssel kapcsolatban. Kivételes hatósági megkeresésre, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek megkeresése esetén kötelesek vagyunk a tájékoztatás megadására, adatok közlésére, átadására, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátására. Ezen esetekben a megkereső részére – amennyiben az a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben adunk ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.

5. Közösségi oldalak

Közösségi oldalakon tartjuk veled a kapcsolatot, így a Facebook/Twitter/Youtube/Instagram stb. közösségi oldalakon regisztrált neved, illetve a felhasználói nyilvános profilképed láthatjuk, amennyiben regisztráltál ezekre a közösségi oldalakra és ezt a beállításaid során engedélyeztet a közösségi oldal üzemeltetőjének. Az adatkezelés a közösségi oldalakon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire az adott közösségi oldal szabályozása vonatkozik.

6. Chatbot-feliratkozás

A Facebook Messenger platformját használjuk arra, hogy kapcsolatba lépjünk veled, amennyiben feliratkozol a chatbotunkra. Üzeneteinket a Manychat szolgáltatásán keresztül juttatjuk el hozzád. Amikor a chatbotunkra feliratkozol, gyűjtjük a Facebooktól kapott adataidat, úgymint a nevedet, profilképed hivatkozását, nemedet, országodat, feliratkozási időt, időzónát, felhasználói azonosítót. Gyűjtjük továbbá az érkezésed forrását és azokat az egyéb egyedi azonosítókat / címkéket, amiket megadsz válaszaidban, vagy amiket a tevékenységed alapján kötünk hozzád. Az adatkezelés jogalapja a hozzájárulásod. Az adatok megadása teljesen önkéntes, amennyiben nem járulsz hozzá, nem tudjuk üzeneteinket eljuttatni hozzád, hogy naprakész információkat küldjünk például olyan internetes ötletekről, amellyel napról napra növelheted online bevételedet, vagy egyéb olyan marketing üzeneteinket, amik cégünk új termékeiről, híreiről szólnak. Természetesen, a chatbotunkról bármikor leiratkozhatsz, például a chatbot leiratkozási funkcióját használva. Leiratkozásod esetén, az adataidat töröljük, és nem küldünk neked több üzenetet. Adataidat mindaddig kezeljük, még a chatbotról le nem iratkozol. Személyes adataid törlését kérheted továbbá postai úton 1113 Budapest, Ulászló utca 62. 3/10. címen, valamint e-mailben az [email protected] címen is.

Ki kapja meg az adataidat?

A személyes adataidat munkatársaink kezelhetik, valamint azok az adatfeldolgozók akik velünk írásbeli adatfeldolgozói szerződést kötöttek. Adataidat mind munkatársaink, mind adatfeldolgozóink és az ő közvetlen munkatársai kizárólag az adatkezelés céljának eléréséhez szükséges mértékben és a jogalap biztosította ideig kezelhetik. Az adatfeldolgozók önálló döntést nem hoznak, kizárólag a velünk kötött szerződés, és a kapott utasítások szerint jogosultak eljárni. Ellenőrizzük az adatfeldolgozóink munkáját, adatfeldolgozóink további adatfeldolgozót csak hozzájárulásunkkal jogosultak igénybe venni. A Liftup, mint Adatkezelő által igénybe vett adatfeldolgozók:

• Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA) -statisztikai szolgáltatások
• Facebook Inc. (4 Grand Canal Square, Dublin Ireland) – statisztikai szolgáltatások, hirdetésmegjelenítés
• Twitter Inc. (1355 Market Street, San Francisco, CA 94103) – statisztikai szolgáltatások, hirdetésmegjelenítés
• LinkedIn Inc. (Gardner House, 2 Wilton Pl, Dublin 2, Ireland) – statisztikai szolgáltatások, hirdetésmegjelenítés
• Manychat Inc. (535 Everett Ave, Apt. 312, Palo Alto, CA 94301, United States) – chatbot üzemeltetés
• TikTok Technology Limited, 10 Earlsfort Terrace, Dublin, D02 T380, Ireland – statisztikai szolgáltatások, hirdetésmegjelenítés
• SalesAutopilot (1024 Budapest, Margit krt. 31-33. félemelet 4.) – Hírlevélkiküldés
• Tárhely.eu Szolgáltató Kft. ( 1144 Budapest, Ormánság utca 4. 10.em. 241.) – szerverszolgáltatás
• Török Éva E.V. (2315 Szigethalom, Kossuth Lajos u. 13.) – adminisztratív szolgáltatások • PROFITAREA Consulting Kft. (1112 Budapest, Rákó utca 51. mf1.) – könyvelés
• OTP Mobil Kft. (1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.) – SimplePay bankkártyás fizetési szolgáltatás https://simplepay.hu/vasarlo-aff

Adattovábbítási nyilatkozat

Jelen tájékoztatónkkal tudomásul veszed, hogy amennyiben bankkártyás fizetést választasz, a Liftup Kft. (1113 Budapest Ulászló u. 62. 3/10) adatkezelő által a kozossegikonditerem.hu felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adataid átadásra kerülnek az OTP Mobil Kft. (1093 Budapest, Közraktár u. 30-32.), mint adatfeldolgozó részére.

Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a SimplePay Adatkezelési tájékoztatóban, az alábbi linken tekinthető meg:  https://simplepay.hu/vasarlo-aff

Az adatkezelés biztonsága

Adataidat védjük, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés ellen. A szerver üzemeltetőivel együtt olyan technikai, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodunk az adatok biztonságáról, ami az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.

1. Milyen jogaid vannak?

Mint Érintett, tájékoztatást kérhetsz személyes adataid kezeléséről, valamint kérheted személyes adataidnak helyesbítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését, pl. a hírlevelek láblécében található linken vagy bármelyik elérhetőségünkön. Kérelmedre tájékoztatást adunk az általunk kezelt adataidról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Kötelesek vagyunk a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 1 hónapon belül írásban, közérthető formában, ingyenesen megadni a tájékoztatást. Kötelesek vagyunk továbbá a valóságnak nem felelő személyes adatot helyesbíteni. A személyes adatot töröljük, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, az hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem korrigálható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, ha az adatkezelés célja megszűnt, az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, vagy azt a bíróság vagy az adatvédelmi felügyelet elrendelte. A helyesbítésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesítjük, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbítottuk. Az értesítés mellőzzük, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti. Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el, a személyes adat felhasználása vagy továbbítása, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi. Mint Adatkezelők – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást kötelesek vagyunk a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálni, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatni. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszüntetjük, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesítjük mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbítottuk, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

2. Panasztételi lehetőség

Amennyiben azt tapasztalod, hogy valamely jogodat megsértettük, lépj velünk kapcsolatba az [email protected] e-mail címen, vagy postai úton a 1113 Budapest, Ulászló utca 62. 3/10. címen. Mindent meg fogunk tenni az eset kivizsgálása érdekében és hogy kárpótoljunk a kellemetlenségekért.

Jogaid megsértése esetén (az érintett választása szerint az alperes székhelye vagy az érintett lakóhelye szerint illetékes) bírósághoz is fordulhatsz. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A személyes adatok védelmével kapcsolatosan indított per illetékmentes.

Miért használunk cookiekat, mire szolgálnak és hol tudod ezeket letiltani? Mint mindenki, mi is használunk cookiekat szolgáltatásaink minőségének javítására, hogy a felhasználói élményedet javítsuk és hogy minél relevánsabb, érdeklődési körödnek megfelelő hirdetést jeleníthessünk meg, viselkedésalapú marketing futtatásával. Ezt kifejezett hozzájárulásoddal tesszük, amennyiben elfogadod a süti-bannerünkben a sütik és webjelzők használatát. Az alapbeállításokon a bannerben elhelyezett linken is változtathatsz, a weboldal alap működéséhez szükséges sütiken kívül akár az összeset is letilthatod, ekkor nem követünk téged. A sütik és webjelzők tárolási idejét, nevét és célját a cookie-bannerünkben találod, ezt az oldalunkon bármikor módosítani tudod az úgynevezett „lebegő” gomb segítségével.

Íme még pár technikai információ a cookiek kezeléséről, hogy tudd, mit hol kell beállítanod, ha le szeretnéd tiltani azok kezelését:

Technikai adatok és cookie-k kezelése

Amennyiben a weboldalon külső webes szolgáltatások segítségével jelenítünk meg különféle tartalmakat, az néhány olyan süti tárolását eredményezheti, melyeket nem a Liftup Kft., mint Adatkezelő felügyel, így nincs befolyásunk arra, hogy ezek a weboldalak, illetve külső domainek milyen adatokat gyűjtenek. Ezen cookie-król az adott szolgáltatásra vonatkozó szabályzatok adnak tájékoztatást.

Mint Adatkezelő kifejezett hozzájárulásod esetén a cookie-kat és webjelzőket, pixeleket felhasználjuk arra, hogy a Felhasználók felé a Google és a Facebook útján reklámokat jelenítsünk meg. Ez vonatkozik az olyan eseményadatok átadására is, mint például az oldalmegtekintés, a kosárhoz adás, vagy a vásárlás. Az adatkezelés emberi beavatkozás nélkül történik.

A felhasználó beállíthatja webes keresőjét úgy, hogy elfogadjon minden sütit, elutasítsa mindet, vagy értesítse a felhasználót, ha süti érkezik a gépére. A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. A cookie-k alkalmazásának tiltásával a Felhasználó tudomásul veszi, hogy cookie nélkül a weboldal működése nem teljes értékű. Az angol nyelvű www.aboutcookies.org weboldalon található részletes tájékoztató szintén segít a különböző böngészőkben történő beállításokban.

Google Ads konverziókövetés használata

1. A „Google Ads” nevű online reklámprogramot használjuk, mint Adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe vesszük a Google konverziókövető szolgáltatását. A Google konverziókövetés a Google Inc. elemző szolgáltatása (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA; „Google“). 2. Amikor Felhasználó egy weboldalt Google-hirdetés által ér el, akkor egy a konverziókövetéshez szükséges cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott. 3. Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Google és az Adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a hirdetésre kattintott. 4. Minden Google Ads ügyfél másik cookie-t kap, így azokat az Ads ügyfeleinek weboldalain keresztül nem lehet nyomon követni. 5. Az információk – melyeket a konverziókövető cookie-k segítségével szereztek – azt a célt szolgálják, hogy az Ads konverziókövetést választó ügyfeleinek számára konverziós statisztikákat készítsenek. Az ügyfelek így tájékozódnak a hirdetésükre kattintó és konverziókövető címkével ellátott oldalra továbbított felhasználók számáról. 6. Ha nem szeretnél részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatod azáltal, hogy a böngésződben letiltod a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Te nem fogsz szerepelni a konverziókövetési statisztikákban. 7. További információ, valamint a Google adatvédelmi nyilatkozata az alábbi oldalon érhető el: google.de/policies/privacy/

A Google Analytics alkalmazása

1. Oldalaink a Google Analytics alkalmazást használják, amely a Google Inc. („Google”) webelemző szolgáltatása. A Google Analytics úgynevezett „cookie-kat”, szövegfájlokat használ, amelyeket a számítógépedre mentenek, így elősegítik az által látogatott weblap használatának elemzését. 2. Az általad használt weboldallal kapcsolatos cookie-kkal létrehozott információk rendszerint a Google egyik USA-beli szerverére kerülnek és tárolódnak. Az IP-anonimizálás weboldali aktiválásával a Google a Felhasználó IP-címét az Európai Unió tagállamain belül vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államokban előzőleg megrövidíti. 3. A teljes IP-címnek a Google USA-ban lévő szerverére történő továbbítására és ottani lerövidítésére csak kivételes esetekben kerül sor. A Google ezeket az információkat arra fogja használni, hogy kiértékelje, hogyan használod a honlapunkat, továbbá, hogy a honlap aktivitásával összefüggő jelentéseket készítsen részünkre, valamint, hogy a számunkra a weboldal- és az internethasználattal kapcsolatos további szolgáltatásokat teljesítsen. 4. A Google Analytics keretein belül a böngésződ által továbbított IP-címet nem vezeti össze a Google más adataival. A cookie-k tárolását a böngésződ megfelelő beállításával megakadályozhatod, azonban felhívjuk a figyelmedet arra, hogy ebben az esetben előfordulhat, hogy a weboldalunk nem minden funkciója lesz teljes körűen használható. Megakadályozhatod továbbá, hogy a Google gyűjtse és feldolgozza a cookie-k általi, a weboldalhasználatoddal kapcsolatos adataidat (beleértve az IP-címet is), ha letöltöd és telepíted a következő linken elérhető böngésző plugint. https://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=hu 5. A Google Analytics rendszerét weboldalunk látogatottságának elemzéséhez rendszerfejlesztés céljából is használjuk. Ebben az esetben nem gyűjtünk személyes adatokat. Az ilyen adatokat megosztjuk a Google más szolgáltatásaival fejlesztési célból. 6. A Google Analytics rendszerét hozzájárulásod után marketing célra is használjuk.

Facebook-hirdetések használata

1. A Facebook-hirdetési rendszerét használjuk, mint Adatkezelő, továbbá annak keretein belül igénybe vesszük a Facebook pixel megoldást. A Facebook hirdetések a Facebook Inc. (4 Grand Canal Square, Dublin Ireland) szolgáltatása. 2. Amikor egy Felhasználó egy weboldalunkat meglátogatja, a hozzájárulás után egy cookie kerül a számítógépére. Ezeknek a cookie-knak az érvényessége korlátozott. 3. Amikor a Felhasználó a weboldal bizonyos oldalait böngészi, és a cookie még nem járt le, akkor a Facebook és az Adatkezelő is láthatja, hogy Felhasználó a weboldalon járt, és milyen oldalakat tekintett meg. 4. Minden látogató másik Facebook cookie-t kap 5. Az információk – melyeket a Facebook cookie-k segítségével szereztünk – azt a célt szolgálják, hogy pontosabban tudjunk hirdetéseket megjeleníteni a weboldal látogatóink számára, és a segítségükkel konverziós információkhoz is jutunk. 6. Ha nem szeretnél részt venni a konverziókövetésben, akkor ezt elutasíthatod azáltal, hogy a böngésződben letiltod a cookie-k telepítésének lehetőségét. Ezután Te nem fogsz szerepelni a látogatási, illetve konverziókövetési statisztikákban. 7. A Facebook Pixel által telepített cookie segítségével a weboldalunk látogatóiról kifejezett hozzájárulásuk után olyan eseményeket is gyűjtünk, mint például az oldal látogatás, a kosár oldal megtekintés vagy a vásárlás. 8. Ha egy weboldal látogató visszavonja a hozzájárulását a Facebook pixelek működéséhez, az oldal újratöltése után törlődnek a böngészőjéből a kapcsolódó cookie-k. 9. A Facebookon belül módosíthatod a saját hirdetési beállításaidat ezen a linken keresztül: https://www.facebook.com/ads/preferences 10. A Facebook adatvédelmi információit itt találod: https://www.facebook.com/privacy

Mint Adatkezelők betartjuk a jogszabályi előírásokat, a személyes adatokat kizárólag jogszabályban meghatározott jogalappal kezeljük, betartjuk a személyes adatok kezelésére vonatkozó alapelveket. Ezeket a jogalapokat és elveket pár fogalom meghatározásával együtt adatkezelési tájékoztatónk végére összegyűjtöttük neked, hogy akár itt is tájékozódhass ezekről.

Fogalom meghatározások

1. „személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható; 2. „adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés; 3. „adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja; 4. „adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel; 5. „címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak; 6. „harmadik fél”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak; 7. „az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez; 8. „adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.

A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

1. kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”); 2. gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”); 3. az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”); 4. pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”); 5. tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”); 6. kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”). Az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

Adatkezelés jogalapja

A személyes adatok kezelése kizárólag akkor és annyiban jogszerű, amennyiben legalább az alábbiak egyike teljesül: 1. az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez; 2. az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges; 3. az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges; 4. az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges; 5. az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges; 6. az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek. Budapest, 2019. június 19.